Üdvözlés
Köszönöm kedves látogató, hogy reménykedve benéztél, és egy tekintetet, mosolyt, hümmögést hátrahagytál.
Kívánom, hogy gazdagodj parányi dolgokkal, vagy nagyobbakkal.
A blog címe Papírváros, textildomb akart lenni, kreatív alkotásokkal.
Idővel tehát, Isten segítségével ragasztott, vágott, kézimunkázott és festett alkotások lesznek.
Jó remény kísérjen!

2015. november 28., szombat
2015. október 4., vasárnap
Felújítások
Egy használt tükröt elfogadtam a szomszéd Margit néni közvetítésével. Foltos volt, így arra gondoltam megcsiszolom, átfestem. Pillanatokra láttam bútorcsiszolást valamikor. 180-as csiszolópapírral, és még erősebb is megengedett, finoman lecsiszoltam a fényezést, ami elég hamar lejön az az egészen vékony réteg. Kékszesszel kellene a portól áttörölni. Nedves ruhával letöröltem a port, és egy nap száradás után a bolti eladó által ajánlott festékkel átfestettem. Újracsiszolást kér 24 óra száradás után, és még egyszeri festést.
Ezek mind elérhető dolgok, természetesen a "nyitányt" egy szakember adja meg legtöbbször.
2015. augusztus 16., vasárnap
himzés
Goblenelek, és remélem nem unom meg. Gobelin varrás. Hosszú időn át kerestem a mintát, és öröm számomra, amikor időm megengedi az aktív kikapcsolódás örömeit.
készülő emberkék
Megszólítanak a kis, kerek kövek. Készülőben az emberpalánták,
hadd mutassak a kevés, alkotó, aktív kikapcsolódás remekeiből. Pár igazi, természetszerüleg is értékes, szép, natur kő kiemelhetné a játékos kavicsokat, mókáim.
hadd mutassak a kevés, alkotó, aktív kikapcsolódás remekeiből. Pár igazi, természetszerüleg is értékes, szép, natur kő kiemelhetné a játékos kavicsokat, mókáim.
2015. június 14., vasárnap
Szines befőttes üvegek
2015. május 31., vasárnap
Ajtódísz
Ajtó fölé virágkoszorú. Gyöngy helyett színes gomb diszítéssel készült. Eredeti ötlet a :
http://tanitoikincseim.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1200733
http://tanitoikincseim.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1200733
2015. május 21., csütörtök
2015. április 1., szerda
Fakanál
Csak egy kedves mosoly nyárra, kedvesség őszre, hoppsz ..., az advent azt se tudtam fiú legyen, vagy lány, a párja mellett helyes cingár fiatal lett, tehát az adventre több bátorság, határozottság és a lelkes, fiatalka tavasz lány - jellemezném az alakukat.
Képen menőbbek :-)
2015. február 1., vasárnap
játékos hütőmágnesek
Később jobb minőségben
látható lesz. Minden kedves
látógatónak jó kedvet a
tevékeny alkotáshoz!
2015. január 21., szerda
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)